2010. október 21., csütörtök 11:46

Spider-Man: Shattered Dimensions - az elszalasztott lehetőség.. Kiemelt

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)

Playstation

Körülbelül nyolc éves korom óta, azaz uszkve harminc éve vagyok Peter Parker rajongója. De ez még az én torkomon sem megy le, az Activision megint öngólt rúgott.

Ezzel a szerencsétlen játékkal már az elején, a koncepciónál kezdődnek a bajok. A rendkívül erőltetett történet és a hozzá kapcsolódó képregényes (ami esetünkben azt jelenti, hogy elnagyolt, igénytelen karakterek) megjelenés egy rettenetes katyvaszban olvad össze, ami még az elvetemült rajongók számára is messzire kerülendő.

A kezdetekkor láthatjuk, hogy Pókember és egy Mysterio nevű kolléga szorgalmasan ütik egymást, mígnem sikerül széttörni a Rend és Káosz tábláját, ami így szétszóródik térben és időben. Pókembernek ezen darabokat kéne összevadászni, négy idősíkban, ami négy különféle megjelenést von maga után. Ennél gyengébb felvezetést aligha írhattak volna kedvenc hősünknek.

A négy idősíkban négy különféle Pókember indul útnak (igazából nem is tudom eldönteni, melyik az idegesítőbb). Az alap-Pókember piros-kék ruhában New York City utcáin kezd, itt futunk bele először az igénytelen és ötlettelen grafikába; egyszerűen elképesztő, ez a látvány már az ezredfordulón is csak szódával csúszott volna, de egy Playstation3-on legalábbis értelmezhetetlenül ócska.

 

{yoogallery src=[/images/stories/spider/] width=[200] thumb=[polaroid] rel=[lightbox[mygallery]] load_lightbox=[1] resize=[1] order=[asc]}

 

A következő Spiderman film-noirosra vette a megjelenést, a harmincas években járunk, minden fekete, sötét, árnyékos, akár jó is lehetne. De ez a ziccer is kimarad, inkább azon fogunk dühöngeni, hogy jóravaló bajnokunk gyakorlatilag csak lopakodni képes, a legkisebb ellenfél csípőből levadássza.

A jövőben harcoló Pókember már jóval rátermettebb, itt az ötlettelen pályák és a kilencvenes éveket idéző harcrendszer veheti el a kedvünket. Az utolsó karakter egy Venom-Pókember talán még ez a legjobb rész.

Az irányítást még nem is szidtam, pedig kellene. Ugye a falmászás, amit sikerült annyira ostoba módon megoldani, hogy nem egy drága kontroller repül majd ki a feldühödött játékosok kezéből. A harcrendszer már csak "hab" a tortán, rettenet na.

Az Activisionnak megint nem sikerült lemásolni a Batman sikerét, pedig Spider-man van akkora arc. Talán ha nem a Beenox fejleszti, esetleg egyszer összejöhet.

 

Megjelent: 3062 alkalommal Utoljára frissítve: 2012. máj. 14., hétfő 16:17

Szólj hozzá!

0
Felhasználási feltételek.

Hozzászólások

  • Még nem érkezett hozzászólás
  • Alaphelyzet
  • Cím
  • Dátum
  • Véletlen
még több Tartsd a SHIFT-et lenyomva az összes cikkért mind

Szia!

Ki van itt

0 tag and 141 vendég online

Aktív klubok

Híreink

Uncharted: The Lost Legacy

2017. június 13 in Playstation 4

Sokan örülünk neki, hogy a sorozat újabb elemmel bővül, a Lost Legacy-vel, ami eredetileg DLC-nek indult, aztán véletlenül annyi lett…

Assassin's Creed Origins

2017. június 12 in Playstation 4

Az október 27-én megjelenő Assassin's Creed Origins E3 videója elképesztő lett! Gyorsan nézd meg te is!

Far Cry 5 trailer!

2017. máj. 26 in Playstation 4

A 2018. február 27-én megjelenő játékhoz brutális videót küldött az Ubisoft! Tényleg érdemes megnézni, elképesztően néz ki!

Red Dead Redemption 2 csak jövő tavasszal!

2017. máj. 24 in Playstation 4

A PS4 tulajok karácsonykor még nem, legkorábban 2018. tavaszán vehetik kézbe a Red Dead Redemption 2-t, tudatta közleményben a Rockstar.…

Injustice 2 már a boltokban!

2017. máj. 16 in Playstation 4

A szuperhősös Tekken már kapható PS4-re, amíg beszerzitek, nézzetek meg 36 óra videót, a folytatásban!

Facebook