2013. augusztus 24., szombat 11:25

Max Payne 3 - hibátlan harmadik

Írta: 
Értékelés:
(1 szavazat)

Valahogy úgy alakult, hogy a tavalyi tavaszi megjelenéskor nem írtuk ismertetőt a Max Payne 3 Playstation verziójáról. Na, majd most.

Akik átaludták a legutóbbi tizenpár évet, azoknak mondom, a Max Payne sorozat tette világhírűvé és milliárdossá a svéd Remedy csapatát. Zseniális történet + zseniális narráció (ismét James McCaffrey) + külsőnézetes akció = Max Payne. Vita nincs. Játékipari mérföldkő és korszakos alkotás mind a három darab, hiába telt el 9, azaz kilenc év a második és harmadik rész között.

Max immár nem a new yorki rendőrség kötelékében dolgozik, délre ment, egész pontosan Rio de Janeiroba, hogy a napfény kilúgozza belőle a múlt démonait. Egy üzletember, Rodrigo Branco testőre lesz, akit mindjárt az első részben meg is próbálnak elrabolni. Majd a lányát is megpróbálják, végül a feleségét el is viszik. És innen pörög a cselekmény, nem áll meg egy percre sem és ezt szó szerint kell érteni, mert Loading képernyőt sem látunk majd, átvezető jelenetekben nézhetjük tovább a történet alakulását. Majd a film hirtelen játék lesz, s miután lelőttünk mindenkit, újra film.

Mindehhez elképesztő látványvilág társul, a Bulet time ezúttal is kéznél van (időlassítás), lassított killcam, és profi harctéri fizikai hatások (a hasbalőtt ellenség összergörnyed, a fejbelőtt hátraveti magát stb.) A játék nehézsége is a régi időkre tekint vissza, amikor még nem volt szempont, hogy a marketingigazgatü dagadt fiacskája is végig tudja tolni a cuccot. Max folyamatosan sérül, de csak a néha megtalált fájdalomcsillapítókkal tud némi energiát visszanyerni. Pont ezért szó nincs hentelésről, minden mozdulatot át kell gondolni. A töltényekkel ugyanilyen óvatosan kell bánni, mert mindig a legrosszabbkor nem lesz több golyó a tárban..

Száz szónak is egy a vége, a legenda visszatért, mindenkinek nagyon ajánljuk. A tesztverziót a GamersRoom Videojáték Bolt bocsátotta rendelkezésünkre, kattintsatok nyugodtan rá a linkre!

 

 

Megjelent: 1490 alkalommal Utoljára frissítve: 2013. augusztus 26., hétfő 11:04

Szólj hozzá!

0
Felhasználási feltételek.

A beszélgetés résztvevői:

Hozzászólások (1)

  • Alaphelyzet
  • Cím
  • Dátum
  • Véletlen
még több Tartsd a SHIFT-et lenyomva az összes cikkért mind

Szia!

Ki van itt

0 tag and 27 vendég online

Aktív klubok

Híreink

Uncharted: The Lost Legacy

2017. június 13 in Playstation 4

Sokan örülünk neki, hogy a sorozat újabb elemmel bővül, a Lost Legacy-vel, ami eredetileg DLC-nek indult, aztán véletlenül annyi lett…

Assassin's Creed Origins

2017. június 12 in Playstation 4

Az október 27-én megjelenő Assassin's Creed Origins E3 videója elképesztő lett! Gyorsan nézd meg te is!

Far Cry 5 trailer!

2017. máj. 26 in Playstation 4

A 2018. február 27-én megjelenő játékhoz brutális videót küldött az Ubisoft! Tényleg érdemes megnézni, elképesztően néz ki!

Red Dead Redemption 2 csak jövő tavasszal!

2017. máj. 24 in Playstation 4

A PS4 tulajok karácsonykor még nem, legkorábban 2018. tavaszán vehetik kézbe a Red Dead Redemption 2-t, tudatta közleményben a Rockstar.…

Injustice 2 már a boltokban!

2017. máj. 16 in Playstation 4

A szuperhősös Tekken már kapható PS4-re, amíg beszerzitek, nézzetek meg 36 óra videót, a folytatásban!

Facebook